Egy nő hallja, ahogy a babája sír. Ez a sírás elnyom minden más hangot a világban, háttérzenévé válik. A kislányon kiütések jelennek meg, és addig vakarózik, míg vérezni nem kezd. Nem számítanak a krémek, a gyógyszerek, hogy lekötik a kezét. Az anya fiatal, mégis azokon az éjszakákon, amikor a konyha fehér fényénél ülve próbálja kiszámolni a kiadásait, a felnőttsége elviselhetetlen súllyal nehezedik rá. Egy súly, amit csak az ivással tud enyhíteni. A kislány nő, és vele együtt nőnek a kiütései és titkai is. De „a titok mindig előtör, véresen”.
A flor de piel, a mexikói Nora Muñiz lebilincselő első regénye vad tekintettel közelíti meg az anya-lánya kapcsolatot, és egy fullasztó, sötét területre vezet minket, hogy beszéljen a nevelés során alkalmazott erőszakról. Muñiz egy vad és félelmetes debütálást ír, amely elgondolkodtat minket a gondoskodásról és a szeretet lehetőségeiről, hiszen milyen mértékben képes egy anya, bármennyire is oroszlánanya, megkímélni a lányát a fájdalomtól? Mennyire lehet egy anya-lánya kapcsolat teljesen egészséges?

„Nora Muñiz bátor és megindító regényt írt, amely elmerít minket abban a kételyben, hogy mennyi önmagunk rejtőzik a bőr alatt, és hogyan szivárog minden akaratunk ellenére. Néha ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat, egy kicsit össze kell törnünk magunkat, és hagyni, hogy a szó megossza a sebeket.” ―Brenda Navarro

„A flor de piel mélyen hat. Nora Muñiz nem kegyelmez, felgyújtja mindannyiunk bőrét, és a lelkünket egy szálon hagyja.” ―Sylvia Aguilar Zéleny