Patricia Fernández, itt A hold versbenEz a mű egy olyan narratívát tár elénk, amelyben a hold vezérfonalként szolgál, tele szimbolikával. A könyv költészete az élet, a halál és az újjászületés körforgásából merít, a hold pedig mindig jelen van a gyász tanújaként és a változás elfogadásának szimbólumaként. Ezen elemen keresztül a szerző egyszerre szól a melankóliáról és a veszteségről, valamint a reményről és a megújulásról. A víz és a tenger visszatérő képei megerősítik a folyékonyságot és az állandó változást, amelyek Fernández költészetének kulcsfontosságú aspektusai, melyekre mélyen hatással volt Federico García Lorca élete és munkássága.

A verseskötet kiemelkedik azzal is, hogy három női archetípust – a vénasszonyt, a nőt és a lányt – tár fel, amelyek egy szimbolikus térben fonódnak össze, amely az életciklust ünnepli. Ezek az archetípusok olyan esszenciális elemekhez kapcsolódnak, mint az anyaméh, a víz és a tenger – a teremtés és az átalakulás erőteljes szimbólumai. Ezekkel a képekkel Fernández arra ösztönzi az olvasót, hogy elmélkedjen az idő múlásán és a változás elkerülhetetlen erején, megragadva mind a folyamatban rejlő szépséget, mind a fájdalmat. Lorca hatása nyilvánvaló abban, ahogyan a szerző artikulálja ezeket a szimbolikus képeket, mélységgel és érzelemmel teli költői univerzumot teremtve.